fbpx

Jazz+Film // The Glenn Miller Story (1954)

2021. november 19.

A Glenn Miller élete című film úgy kezdődik, ahogy Hollywoodban a forgatókönyvíró iskolában tanítják: egy lepukkant hórihorgas zenész sóvárogva néz Los Angelesben egy meredek utca tetején épült zálogház kirakatában egy harsonát. Aztán beballag, hogy kiváltsa. Nyilván nem először, mert a boltos kedves ismerősként köszönti. Mikor pedig kiderül, hogy barátját várja, mert épp munkája lesz, végre újra zenélni fognak, a tulaj még ugratja is: „Bezzeg ő nem jár a zaciba”, mire jön is a riposzt: „Nem lenne könnyű dolga. Zongorista.” Később a kereskedő hívja fel figyelmét Ben Pollack épp akkor szerveződő új turnéra készülő zenekarára, ami esélyt kínálna az állandó munkára.

 

Alton Glenn Miller a Californians-nak köszönhetően fordítva megismételte ősei a 19. század közepén megtett útját. Ő sokadmagával nagy kerülőkkel és komoly megpróbáltatások árán jutott el keletre, a jazz mindenkori Mekkájába, New Yorkba. A rutin már adott: játszott előtte a Colorado-i egyetem zenekarában, majd egy filmgyárban élőben prezentálták az aláfestő zenét. Hangszerelhetett végre, az ismert zenészek – mint Benny Goodman – felvételeket készítettek vele.

„Miller sound”

Úgy dönt, hogy New Yorkban marad, mikor Ben Pollack tovább indul formációjával. „Magányos város ez, sok zacival” figyelmezteti a zenésztársa, mikor elbúcsúznak. A Girl crazy menti meg, egy új musical zenekarában kap munkát, az éjszakai élet egy más világ ugyan, de az állandó bevétel garantált, ráadásul Goodman és Gene Krupa is tagja a zenekarnak.

Egy Hollywood-i mesében ide kell egy másik szál, ami jó irányba tereli az eseményeket. Felhívja a Colorádóban otthagyott, épp máshoz férjhez menni készülő egykori barátnőjét, aki természetesen azonnal New Yorkba utazik, és még a központi pályaudvar termináljában megkéri a kezét. Helen Dorothy Burger lesz, aki nem hagyja, hogy megelégedjen az alkalmi zenéléssel, az éjszakai mulatókkal és a hotelszobák nyújtotta élettel. Rábírja, hogy keresse meg a Hangot, a legendás hangzást, amit fiatal korától következetesen kutat. Ez pont az a korszak, mikor a szalonoknak igényes, jól táncolható, ritmusos zenére volt szükségük a tánctermekbe. Igazi aranykora volt ez a big bandeknek, míg a rock’n’roll fel nem tűnt. Aztán megérkezik a bostoni Vígadó tulajdonosának ajánlata: állandó fellépés, ráadásul élő rádióközvetítéssel…

A jazzkedvelőknek mikor érdemes csaknem két órát rászánniuk? Ha kedvelik a 30-as 40-es évek jól hangszerelt szórakoztató muzsikáját. Akkor is, ha a ma Magyarországon működő három eltérő koncepcióval, de komoly profizmussal működő big band valamelyikének szimpatizánsai. Meg ha kedvelik a Glen Miller Songbookot.  Mert most meghallgathatják szépen sorban a relikviákat, elhangzik a „Pennsylvania 6-5000", amit a panziónak telefonszámát örökítette meg, ahol Miller lakott és gyakran fellépett akkoriban, vagy a „String of Pearls", aminek apropója egy régi történet. Teljesítette feleségének tett ígéretét, hogy a megismerkedésükkor ajándékozott hamis nyakláncot eredetire cseréli, ha befutnak. Tanúi lehetünk a „Moonlight Serenade" megszületésének, még az is kiderül, miért ez a címe. Természetesen nem maradhat ki a Glenn Miller Orchestra repertoárjából az ikonikus „In the Mood" sem. Nem véletlen, hogy a három Oscar jelölés közül - a legjobb forgatókönyv, a legjobb zene és a legjobb hangfelvétel – közül utóbbit nyerte el.

Jam a klubban

Az Universal kitesz magáért a siker érdekében. James Stewart ugyan kissé esetlenül mozog Millerként, de kárpótlásul felbukkan cameo szerepben - önmagát alakítva – többek közt Barney Bigard, Gene Krupa, Frances Langford, és ki lépne fel a New York-i klubban, ahova a nászéjszaka helyett leugrik bulizni az ifjú pár a barátok invitálására, ha nem Louis Armstrong? Aki szép lassan felhívja a zenészeket, hogy ha már ott vannak, muzsikáljanak velük egy kicsit. Jazzkedvelőknek kihagyhatatlan jelenet. A másik emlékezetes pillanat, mikor Miller megtalálja a Hangot. Először megszólal az új, kibővített fúvós szekcióval a big band, és a próbák során a trombitás balesete miatt egy éjszaka át kell hangszerelnie a repertoárt klarinétra. Attól kezdve elindul a sikertörténet.   

A Glenn Miller Orchestra zongoristája, John "Chummy" MacGregor volt a film technikai tanácsadója. Henry Mancini zeneszerző hangszerelte a zenéket Joseph Gershensonnal, és az Universal-International stúdiózenekar játssza el a feldolgozásokat. Miller zenekarát a The Airmen of Note „alakítja”, vagyis az Egyesült Államok Légierejének együttese, amely 1950-ben pont azért jött létre, hogy továbbvigye Glenn Miller örökségét.

Jazz az Olümposzon

A film úgy végződik, ahogy Hollywood forgatókönyviskolái tanítják. Miller tiszt lesz az amerikai hadseregben, zenekara, a Miller's Army Air Force Band pedig járja a fronton harcolók táborait, ők a hazaváró otthon hírvivői. Tovább zenélnek a V–2-sek érkezése és becsapódásai közben is, rendületlenül vállalva a veszélyt. Míg egy ködös napon Miller Párizsba tartó gépe nem zuhan a La Manche csatornába. De az is lehet, hogy az égi koncerttermek felé vette az irányt, hogy az istenek is meghallgathassák.

 

Filmográfia:

Glenn Miller élete (The Glenn Miller Story, 1954)

amerikai film, 115 perc

Gyártó: Universal Pictures

Forgatókönyv: Valentine Davies és Oscar Brodney
Operatőr: William H. Daniels
Zene: Henry Mancini
Rendezte: Anthony Mann

 

Színészek:

James Stewart  Glenn Miller
June Allyson      Helen Burger
Harry Morgan   Chummy
Charles Drake   Don Haynes

 

Az elhangzó számok:

  1. Moonlight Serenade
  2. Tuxedo Junction
  3. Little Brown Jug
  4. Louis Blues March
  5. Basin Street Blues
  6. In the Mood
  7. A String of Pearls
  8. Pennsylvania 6-5000
  9. American Patrol
  10. Otchi-Tchor-Ni-Ya