fbpx
Iván Csaba

Iván Csaba

Keszthelyen született, 1981 óta Győrben él. Középiskolai tanár és szabadúszó szakújságíró (témái: a zene, a színház és a film). A Magyar Rádió Győri Stúdiójában hat évig szerkesztette az Akkord című jazzmagazint. Interjúi, koncertbeszámolói és lemezkritikái jelentek meg.
Fontosabb jazz témájú publikációi:
2014: Legyen nekünk jazz! – esszé, a Nemzetközi Jazz Nap pályázatának 1. díját nyerte
2015: Jazztérkép című kötet (szerzői kiadás)
2018: A jazz szerepe a Mediawave fesztivál győri időszakában 1991-2009. – tanulmány, a Magyar Jazzkutatási Társaság felkérésére írta, megjelent a konferencia kötetében

Nem volt szüksége senkinek a legmodernebb jazzdetektorra, hogy csütörtök este Budán a Csörsz utca felé vegye az irányt a nyári melegben. A jelen egyik legmaghatározóbb és legeredetibb szaxofonosa, Kenny Garrett lépett fel a GetCloser jóvoltából. Ráadásul helyzeti előnyben voltam, mert ajánlót írtam az új lemezről megjelenésekor, most újra betettem a kocsiba, hogy útközben „átnézzem” az anyagot. Nagyjából sejtettem mi következik.

Könnyű dolga lesz annak, aki a jazz tantárgyból a konziban az érettségin a latin jazz tételt húzza, és ott volt a győri koncerten. A Bartók Tavasz idei koncepciója – hogy legyen ez egy országos fesztivál - elhozta a győri olimpiai csarnokba a latin jazz állócsillagát, az eddig tíz Grammyt vitrinbe tett trombitást. Arturo Sandoval felmenői között biztosan rendelkezik mágusokkal és varázslókkal, mert nem csak a fiammal mentem koncertre, ami emberemlékezet óta nem fordult elő, de kifelé sétálva megállapodtunk, hogy legközelebb az unokákat is magunkkal hozzuk.

„Sok jazzmuzsikus Los Angelesbe megy kényelmesebb életet keresni, aztán abbahagyja a zenélést” mondta egyszer nem minden él nélkül Sonny Rollins. Bolla Gábor már fiatalon a keresztútnál a nehezebbet és kockázatosabbat választotta - előbb Koppenhágába, később Münchenbe költözött – és most pont ennek köszönheti, hogy mára ott szerepel Európa jelentős és karakteres tenor- és szopránszaxofonosainak térképén.

Végre újra nem volt könnyű eldönteni, hogy hol ünnepelje egy jazzkedvelő április 30-án a Nemzetközi Jazznapot. Néha a hely szellemisége a döntő érv, máskor az előadók kvalitásai. Idén az Opus ajánlatának nálam nem volt riválisa. Azzal az ígérettel invitálta ugyanis a vendégeit szombaton a népszerű belvárosi klub, hogy részesei lehetünk egy kicsit mi is a jazztörténetnek, az International Jazz Day-t stílszerűen két magyar világsztárral a fellépők között ünnepelhetjük. Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos esetében ebben nincs is semmi túlzás. A megtelt táblát ki is lehetett tenni nyolc órára.

Szombaton a Bartók Tavasz rendezvényeként Branford Marsalis professzor előadása csábította Pestre a kortárs jazz kedvelőit. Tartott is a szerkesztőségünk egy kihelyezett megbeszélést az első emeleti páholyban, mert a beígért mínuszok és a hó természetesen nem tarthat távol egy vérbeli szakírót. Világpremierekre járunk mostanában a Müpába, hiszen a megrendelt, de a járvány miatt be nem mutatott művek kottái végre életre kelhetnek. Legutóbb Chick Corea kompozíciója, a Concerto for Trio posztumusz előadását élvezhettük itt. Elvégre a kotta mégsem olyan, mint egy színdarab könyv változata, amit akkor is értőn tudunk „olvasni”, ha színpadon nem játsszák el nekünk.

Annak, hogy milyen abszurd világban élünk, hétfőn este mindannyian tanúi lehettünk. A szeansz helyszíne a Müpa, melynek egyik fontos védjegye, hogy kedveli a különleges produkciókat. Pont ezért szeretjük. Most ráadásul egy exkluzív ajánlattal csábított minket kedvenc koncerttermünkbe: egy világpremierrel. Igazi kegyelmi pillanatra számíthattunk, hiszen grátiszként még azt is megígérték, hogy a kamionok sem közlekedhetnek ez idő alatt, nem lesz szükség maszkokra, és galambok ülnek majd verebekhez. Több mint bíztató.

A MOMKult bejáratánál még nem lehetett előre sejteni, mi fog történni, óvatosan – reméljük maszkban utoljára - szállingóztak az érdeklődők. Még Kleb Attila felvezetőjénél, aki a GetCloser szíve-lelke, sem számítottunk arra, ami következett. Előre nem prognosztizált földmozgást észlelnek péntek este Budán 10 körül a Csörsz utca közelében. Az epicentruma a szeizmográf szerint a MOMKult tájékán lehetett.

Ennek a lemeznek története van. 2022 novemberében lesz a 65. évfordulója a Village Vanguard első élő felvételének, akkor Sonny Rollins koncertjét vették fel. 2007-ben mozgalmas év volt McBride számára: a Carnegie Hallban lépett fel szeptember 18-án pont Sonny Rollins-szal és Roy Haynes-szel (Rollins első fellépésének 50. évfordulóját ünnepelték), és megkereste a Village Vanguard tulajdonosa, Lorraine Gordon az azóta a kortárs amerikai jazz Midas királyává vált bőgőst és basszistát, hogy lépjen fel a klubjában. Egy kikötése volt, mert jól ismerte vonzódását más műfajokhoz, hogy ne legyen funk, ne legyen pop, igazi jazz szóljon. Ekkor alakult meg az Inside Straight, amelyben még Carl Allen dobos, Steve Wilson szaxofonos, Eric Reed zongorista és egy McBride által felfedezett őstehetség, Warren Wolf vibrafonos játszott. Egy hét eredménye egy lemezszerződés lett a Mack Avenue-val.

A Rómer Jazzklub felé sétálva roppant szellemes felkonferáló „szövegriffet” találtam ki, amit már soha senki nem fog olvasni. Felülírta az élet. A koncert előtti szokásos köszöntője előtt Csurák Erzsébet, aki évek óta Győrbe szállította a minőségi koncerteket, bejelentette, hogy eljött a búcsú ideje, ez a Rómer Jazzklub utolsó eseménye. A közönség a róka fogta csuka szituációban érezhette magát, se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől, Mátyás király meg épp nem jött el, hogy igazságot tegyen.

A kubai zongorafenomén 91-es Dominikai Köztársaságba emigrálása után 1996-ban Miamiban a kubai diaszpóra kellős közepén telepedett le. Addig a látóhatáron Gatsby zöld fényét láthatta jó látási viszonyok mellett, akkor pedig olyan partnerekkel játszhatott azonnal, mint Ron Carter és Jack DeJohnette. Nem véletlen, hogy a 2010-ben a közreműködésével alapított 5Passion kiadónál (15 év és 13 lemez után szakított Rubalcaba a Blue Note-tal). Az egyik első ötlet az volt: csinálnak a triumvirátussal egy trilógiát. Mondhatnánk akkor, hogy a pianista sorrendben 34. albuma egy nosztalgialemez – de nem az. Inkább egyéni karakterű mainstream jazz, lendületes ritmusszekcióval és jellegzetes groove-val. Vagy, ha úgy tetszik, lenyűgöző zenés beszélgetés afro-kubai ritmusban.

1. oldal / 8