fbpx

GITÁRVARÁZS

2023. november 21.

Ez az egyik legkedvesebb hely számomra az egész világon! - köszöntötte mosolyogva az új zenekarával fellépő Jonathan Kreisberg a közönséget a „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat égisze alatt létrehozott New York Jazz Fesztivál második koncertjén. Szavai és mosolya őszinte volt, mindkét eddigi koncertjéről kellemes élményeket őrizhet, és ahogy 2017 novemberében a legendás Hammondos, Dr. Lonnie Smith triójával, majd 2018 tavaszán már saját kvartettjével, most is teltház fogadta a Hollán Ernő utcában. Az öt éve itt járt formációból csak a dobos, Colin Stranahan tért vissza, a november 5-én indult európai turnéra a zongorista Marco Churnchetz és a bőgős Phil Donkin került az utazócsapatba.

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

Kreisberg nagy tapsot kiváltó köszöntője után, mindenkiről néhány szót ejtve mutatta be zenekarát. Tőle tudhattuk, hogy Marko Churnchetz szlovén, de már régóta New Yorkban él, és játszott többek között Billy Hart, Seamus Blake, Rez Abbasi, Bob Mintzer, Mike Moreno zenekaraiban is.

JOnathan Kreisberg Quartet

 Alaposabban utána nézve a számomra addig ismeretlen Mariborban született zongoristának, megtudható, hogy tíz évesen kezdte klasszikus zenei tanulmányait, tinédzser korára többszörös díjnyertes volt országos és nemzetközi versenyeken. 2005-ben szerzett klasszikus zongora szakos diplomát, 2009-ben pedig a fiatal magyar zenészek körében is kedvelt Grazi Zene- és Színművészeti Egyetemen a jazz-zongora diplomát is megszerezte. Az azóta Szlovénia egyik leghíresebb kortárs zenészévé és leghíresebb exportcikkévé vált Churnchetz (szlovén írásmóddal: Črnčec), csodálatos tehetségéről ezen a koncerten is meggyőződhettünk.

JOnathan Kreisberg Quartet

A New Yorkban és Berlinben felváltva élő Phil Donkin szülővárosa Sunderland, 12 évesen kezdett basszusgitározni. Londonban, a patinás Guildhall School of Music and Drama hallgatójaként kezdett bőgőzni, és a bőgő lett a kizárólagos hangszere. Diplomája után egyre ismertebbé vált a londoni jazz szcénában, és az óceán túlpartján is felfigyeltek tehetségére. Rövidesen John Abercrombie, Marc Copland, Bill Stewart, Greg Osby, Kurt Rosenwinkel, Ari Hoenig, David Binney és természetesen Jonathan Kreisberg is partnerének választotta európai turnéja során, sőt olyan legendákkal is fellépett, mint Quincy Jones, de a névsor korántsem teljes.

JOnathan Kreisberg Quartet

A Kreisberg mindegyik formációjában fix pontnak számító, és lemezein is doboló Colin Stranahan a Colorado állambeli Denverben született, de említeni sem kell, New Yorkban él. Zenetanár apja kiskorától foglalkozott vele, nem csoda, hogy már tizenéves korában bekerült több helyi bandába, és lemezei is megjelentek. Ösztöndíjasként előbb a Brubeck Institute, majd a Monk Institute of Jazz hallgatója lett, amely intézmény rangos Drum Competition versenyét 2012-ben meg is nyerte. A világ legkeresettebb dobosai közé tartozik, akit Fred Hersch, Terence Blanchard, Dave Kikoski, Herbie Hancock, Wayne Shorter is hívott zenekarába.

JOnathan Kreisberg Quartet

Wayne Shorter zenéje már a kezdetektől hatott Kreisbergre, régebbi lemezein megtalálható a „JuJu” és a „Nefertiti” feldolgozása is, egyik oktató videóján pedig az E.S.P. gitárra írt változatát mutatta be. A koncerten elsőként a zeneszerzőként is legendás szaxofonos emlékének adózott. A Shorter kompozíció után saját következett, a legutóbbi, 2019-ben megjelent „Capturing Spritis - JKQ Live!”  koncertalbumáról a „Relativity”. A lemez megjelenési évét nézve felvetődhet a kérdés, mit csinált Jonathan barátunk az elmúlt négy év alatt. Nos, a stúdióba nem tért be, de az oktatás számára legalább annyira fontos, mint a lemezkészítés. Elismert oktató, több mint 25 éves tapasztalattal. Első gitáriskola-szerű könyve, az OFFERINGS OF NOTE 2017-ben jelent meg, valamint rendszeresen jelentkezik oktatóvideó-sorozatával. Rendkívül sok turnéja közben mindig szakít időt mesterkurzusokra és rezidenciákra, valamint saját „NEW FOR NOW” rendezvényére, amelyet az elmúlt 4 évben Brooklynban tartanak minden nyáron.

A koncertre visszatérve, Kreisberg gitárja a „Relativity” című szerzeményében inkább szintetizátorként szólt, leginkább az orgonahangzást felidézve. Ez a hagyományos gitárhangzástól eltérő, specifikus elemeket megjelenítő, különböző hangzású skálákkal bűvészkedő mód végig megfigyelhető volt játékában.

Zenéjére ugyanis a jazzgitárosok közül csak Metheny és Scofield hatott. A nagy elődök, Charlie Christian és Wes Montgomery helyett inkább Keith Jarrett, Miles Davis, Michael Brecker lemezeit hallgatta. "Szerencsém volt, hogy egy csodálatos és több műfajt magába foglaló lemezgyűjteménnyel rendelkező zeneszerető családban nőhettem fel. Valamennyi lemez, köztük a „My Favorite Things” Coltrane-től, a „Concierto de Aranjuez” John Williams feldolgozásában, és a Cream-től a „Disraeli Gears” később sok inspirációt adott pályafutásom során.” – emlékezett egyik interjúban. Szülei lemezgyűjteményében Duke Ellington lemezei is szép számban sorakozhattak, neki is több kompozícióját dolgozta fel később Kreisberg, ezek közül egy ballada, az 1938-ban íródott „Prelude to a Kiss” került a repertoárba. Trióban adták elő, Churnchetz pihenhetett, majd visszatért a zongorához, hogy az első részt záró „Until You Know” közben szenzációs szólójába beleszőjön Gene de Paul „You Don’t know, What Love is” című örökzöldjéből egy kölcsönvett motívumot is. Kreisberg gyakori ritmus- és tempóváltásokkal, mind a négyük részéről hatalmas szólókkal előadott szerzeménye tomboló sikert hozott.

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

A második rész is tisztelgéssel indult, Kreisberg az első számot korábbi mestere, Dr. Lonnie Smith emlékének szentelte. Bár tehetségéről már 16 éves korában a Down Beat is elismerően írt, és a New World School of the Arts, majd 1990 és 94 között a University of Miami elvégzése közben fellépési lehetőséget kapott Joe Henderson, Michael Brecker és Red Rodney floridai koncertjein, a turbános Hammond orgonista zenekarában szerzett igazán hírnevet magának, ekkor figyeltek fel rá szélesebb körben, és a magyar közönséget is Smith emlékezetes BJC koncertjén hódította meg.

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

Egy lassú blues, az említett 2019-es koncertalbumon szintén meghallgatható „Everything Needs Something New” közben nyugodtabb körülmények között figyelhettük egyedi pengetés technikáját, és oktávpedál használatát. Némi rockos örökséget is hallhattunk, tíz évesen, mikor gitározni kezdett a jazz eleinte kissé furcsa és értelmezhetetlen volt számára, leginkább Eric Clapton és Van Halen játéka fogta meg. Kamaszodván szerencsére kinyílt a füle a jazzre is, az egyetemet befejezve, a húszas éveiben pedig, mikor egy hosszabb nemzetközi turné után visszatért New Yorkba, már a legnevesebb zenekarok kapkodtak érte. Játszott Lee Konitz-cal és Don Friedmannal is, talán ezekből az időkből hozta a következő standard feldolgozásokat is, Karl Suessdorf „Moonlight in Vermont” és George Gershwin „Nice Work If You Can Get It" című szerzeményét. Végül a ráadás sem maradhatott el, a kitartó vastaps visszahozta őket a színpadra, és egy közel húsz perces kolosszális játékkal kápráztatták el a közönséget.

JOnathan Kreisberg Quartet

JOnathan Kreisberg Quartet

Az elmúlt két évtizedben a New York-i Jonathan Kreisberg csendben a jazz egyik legnagyobb gitárosa lett. Most is kiváló zenekarral érkezett, Colin Stranahan mellett az új tagok is, Marco Churnchetz és Phil Donkin játéka is nagyban hozzájárult a koncert hatalmas sikeréhez. New York ezen az estén valóban a Hollán Ernő utcába költözött.

 

Budapest Jazz Club, 2023. november 13.
Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005