fbpx

Háromnapos jazzünnep a jubileumon - Nagykanizsa 50.

2023. november 14.

Háromnapos rendezvényt szerveztek Nagykanizsán az első Nemzetközi Jazz Hétvége 50. évfordulóján. November 9-én emléktáblaavatással és egy mini hangversennyel kezdődött az ünneplés. A második napon a nemzetközi jazz fesztiválok plakátjaiból nyílt kiállítás, amit a Bágyi Balázs New Quartet, majd a Mingus! Mingus! Mingus! formáció koncertje követett. A Jazzkanizsa néven futó fesztivál következő napján elsőként a Varga Bendegúz Quartet és vendége Tzumó Árpád lépett fel. A zárókoncertet a Londonból érkezett Sara Dowling-Gayer Mátyás zenekar adta.

Jazzkanizsa

A nagykanizsai jazzklub alapító tagjai 2022-ben az első magyarországi jazz-pont avatásakor eldöntötték, hogy emléket állítanak az 1973-as Nagykanizsai Nemzetközi Jazz Hétvége 50. évfordulójára. Erre a feladatra kérték fel Béres János szobrászművészt, aki Ludvig Dániel képzőművésszel, Volráb Lajos reklámgrafikussal közösen kidolgozták egy emléktábla koncepcióját és az ehhez kapcsolódó ünnepség arculati tervét. Béres János nevéhez több nagykanizsai emléktábla és kisplasztika létrehozása is fűződik. A közadakozásból készült emléktábla a volt Úttörőház, most Pannon Egyetem NKG Egyetemi Központja épületének falára került fel. Az avatóünnepséget Tóth Viktor szaxofonos játéka - a sötét utcáról besétálva - vezette fel, jelezve azt, hogy az első helyi jazzfesztivál tulajdonképpen a semmiből robbant be Nagykanizsán. Ezt követően Halász Gyula a rendezvény főszervezője köszöntötte az ünneplőket, aki mérföldkőnek nevezte az első ízben megrendezett jazz-hétvégét. Halmos Ildikó – társszervező - a helyi Honvéd Kaszinó igazgatójának köszöntőjében szólt intézményük jogelődjének vezetőjéről Debreczeni Attiláról, aki a Magyar Rádióval közösen rendezte meg a rangos fesztivált. Ehhez azonban szükség volt arra is, hogy az akkori városvezetés és Zalavári Gyula művelődési osztályvezető is a jó ügy mellé álljon. Az igazgató kiemelte, hogy intézményük mindig helyet adott a jazzrendezvényeknek, legyen az koncert, kiállítás vagy a Nemzetközi Jazznap. Az avatóbeszédet mondó dr. Polai György megemlékezett a jazzklub két alapítójáról Beke Árpádról és Pék Pálról. Az ő magas színvonalú munkájuk nagyban hozzájárult az első jazzhétvége létrejöttéhez.

Jazzkanizsa

Jazzkanizsa

Az első jazzfesztivál kiemelkedő együttesei közül a Mal Waldron trióról, Erich Kleinschuster zenekaráról, az Ernst-Ludwig Petrowsky trióról és a Pege Aladár együttesével kirobbanó sikert elérő német pozanosról, Albert Mangelsdorff-ról tett említést.

Jazzkanizsa

Az emléktábla avatása után a program a hajdani helyszínen fogadással folytatódott, ahol Tóth Viktor a helyi Triád Kombó két tagjával játszott el egy Charlie Parker számot. Ezt követően már csak a nagykanizsai fiatalokból álló Triád Kombó játszott, melyben Sifter Dániel szaxofonozott, Buzsics László gitározott és Takács Dániel bőgőzött. A szervezők az 50 éves jubileumra emlékezve a kiemelt támogatóknak pólót és emlékplakettet adtak át. Az emlékplakettet Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikus kifejezetten erre az alkalomra készítette el.

Folyt. köv.

Jazzkanizsa

Jazzkanizsa

 

Nagykanizsa, 2023. november 10-12.
Fotó: Halász Gyula archívum

Jazzkanizsa

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005