fbpx

Ozone-Szaniszló találkozó vasárnap a Zene Házában

2022. április 29.

Kicsi a világ, Makoto Ozone zongoraművész Kanadából érkezett Budapestre hétfőn, ahol előző nap este a magyar Botos Robival vacsorázott, aki az egyik szervezője az épp most zajló Oscar Peterson Jazzfestnek. Hétfőn pedig már a vasárnapi koncertjükre próbáltak Szaniszló Richárddal a Magyar Zene Házában. Rendkívül érdekes és sok mindenre kiterjedő interjú készült velük, barátságos és közvetlen hangulatban, aminek egy része olvasható a programajánlóban.

 

Május elsején különleges, két éve várt koncertre kerül sor, ahol a Nemzetközi Jazznapot is megünneplik. Japán-magyar koprodukciót fog hallani a japán építész, Fujimoto által tervezett impozáns épületben a közönség. 2020 áprilisában készült erre a fellépésre a két zenész, ám a Covid elsöpört minden mást is, nem csak a koncertet.

Kicsoda Makoto Ozone?  Csodagyerekként nőtt fel, hétévesen már improvizált Hammond orgonán, majd tizenkét évesen Oscar Peterson zenéjének hatására zongorázni kezdett. Elmondta, hogy a nagy zongorista volt a példaképe, mindenképpen úgy akart zongorázni, mint a „hőse”, ahogy ő fogalmazott. A virtuozitása nem ismert határokat, 1980-ban már a Berklee-n tanult, ahol Gary Burton volt az, aki saját útjára irányította, aki akkor dicsérte meg először játékát, mikor egy egyszerű standardet eljátszott, ami Peterson játékának ellentéte volt. Mögötte állt, majd mikor hátrafordult és köszönt neki, Burton azt kérdezte: „Ó, szóval te tudsz zongorán játszani?” Azután kezdett dolgozni saját világán, zongorajátékán, hogy magát adja a koncerteken, ne a példaképét kövesse, kialakítsa egyedi hangzását.


Rengeteget dolgozott együtt Chick Coreával, John Patituccival, Peter Erskine-nel, és azzal a Gary Burton jazz-vibrafonossal, aki 2004-ben bemutatta az egyik legjobb magyar vibrafonosnak, Szaniszló Richárdnak. 2012 óta tervezték a koncertet, akkor még a Müpába, majd a Zeneakadémiára, ami végül a Zene Házában valósul meg 10 év után.

Szaniszló Ricsi elmondta, hogy neki Ozone a példaképe, és majdnem minden zenéjét ismeri, nemcsak a lemezeit, hanem a videókat is sokat tanulmányozta. Miután a vibrafonos jó zongorista is, így a két zongorára írt darabok is bemutatásra kerülhetnek vibrafon-zongora hangszereken. Ozone nagy dicséret közepette elárulta, hogy bármilyen bonyolult kéréssel áll elő, a kreatív művész megtalálja a módját, hogy megoldja.

A beszélgetés során szóba került a két évvel ezelőtti lezárás, és hogy ki hogyan reagált erre a szokatlan állapotra. Ozone elmondta, hogy majdnem minden nap adott otthonról koncertet, amit számára elképzelhetetlenül nagy közönség követett, ráadásul a sok szép üzenetre sok órán keresztül válaszolt. Az volt még számára szokatlan, hogy hiába lehetett megnézni a live videókat később is, ám a közönség akkor, abban az időben, élőben akarta őt látni és hallani zongorázni, volt, aki a föld másik felén a munkáját hagyta abba arra a két órára, volt, aki az éjszaka közepén felkelt, csak hogy hallja őt. És a sok kommentből érezte, hogy szükségük van az embereknek a zenére, erre a fajta kikapcsolódásra és a kommunikációra.

Magyar zeneszerzők is szóba kerültek, és nagy örömmel beszélt Bartókról, Lisztről. Chick Coreával készített Mikrokosmos lemezről mesélt, valamint Gonzalo Rubalcabával és a tokiói szimfonikus zenekarral közösen bemutatott Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre koncertről, melyet egyelőre csak Tokióban adtak elő, de Európában is szívesen eljátszanák. Azt is elárulta, hogy nagyon nehéznek tűnt elsőre Bartók zenéje. Valamint kiderült, hogy klasszikus zenét csak 42 éves korában kezdett el játszani egy felkérés miatt, - kis korában dixieland zenével kezdett -  ám azóta egy Concertot megtanul minden évben, így az évek alatt nagy repertoárt alakított ki.

Kérdésemre, hogy a műsor változott-e a két év alatt, a 2020-as Zeneakadémián elhalasztott, majd májusban a MZH-ban megvalósuló koncert között, a válasz igen volt.
Több változás is történt, például, hogy nem kíséri őket ritmusszekció, mert Makoto Ozone úgy gondolja, így sokkal szabadabban, több improvizációval tudják előadni a dalokat, nem maradnak a ’biztonsági zónában’ - ahogy fogalmazott. Jóval intimebb egy jazzduó előadása, mint egy zenekaré. A repertoár bővült egész új szerzeményekkel is, melyeket Ozone a karantén alatt komponált. Egy Szaniszló Richárd kompozíción kívül, csak a japán muzsikus zenéit fogják játszani, melyek a vibrafonos mesternek már mind ismerősek, sokat hallgatta gyerekkora óta. Lesz egy olyan dal is, melyet Chick Corea két zongorára komponált és Ozone alakított át zongora-vibrafon hangszerekre. Ez a Resonance lemezen is megjelent Corea halála után, és amit a zongoraművész feleségének fognak ajánlani a vasárnapi koncerten. Lesz még más meglepetés is az est folyamán, amit nem árulhatok el.

 

Szaniszló Richárd kérte, hogy mindenképpen említsük meg Rácz Zoltán nevét (Amadinda), aki két évvel ezelőtt a Zeneakadémián segített a koncert megszervezésében, valamint Batta Andrásnak köszönet, hogy végül sikerült megvalósítani a régen tervezett fellépést.

 

További információ: https://magyarzenehaza.com/esemeny/makoto-ozone-szaniszlo-richard

 

 

Fotó: Irk Réka