Fehér holló No. 9 (Rob Mazurek’s Exploding Star Orchestra: Dimensional Stardust)

Mazurek, hasonlóan a világ négy sarkában élő más szabad improvizatőrökhöz és avantgarde kísérletezőkhöz, különböző zenekarokkal áll lazább vagy szorosabb munkakapcsolatban, és e zenekarok alkalmasint maguk is alakváltók, hol minimális létszámmal kamarajazzt játszó combónak, hol big bandnek mutatkoznak. A Mazurek alapította Chicago Underground Collective például efféle próteuszi zenei társulás, melyet Jeff Parker gitárossal és Chad Taylor dobossal hozott létre a muzsikus. Ugyanakkor Mazurek fellép a gitáros Isotope 217 elnevezésű csapatában, illetve mindhárman fontos szerepet kapnak a cikkünk szempontjából legérdekesebb Exploding Star Orchestrában. A fáradhatatlan Mazurek az ESO-n kívül vagy nyolc-tíz egyéb, általam nem említett együttesben is érdekelt. Óriási, lemezekre rögzített zenés életművének csupán egy töredékét ismerem, de azt bátran kijelenthetem, hogy például a Pharoah Sandersszel felvett 2014-es lemezei a tenorszaxofonost ismét legjobb oldaláról mutatják be. 

A Dimensional Stardust három évvel ezelőtt, a JazzFest Berlin számára készült, ott volt a mű ősbemutatója. Ami azonban a lemezen megszólal, kicsit más. Nem európai muzsikusok működnek közre a korongon, hanem a szerző jól kipróbált amerikai munkatársai, részben Chicagóból, részben más nagyvárosokból. A chicagói Dimensional Stardust megvalósulásában jelentős szerepe volt az International Anthem helyi lemezkiadónak, mely progresszív médiát promotál és jelentet meg. A kiadó rábeszélésére kezdődtek el a stúdiómunkák 2019 augusztusában, s szakaszosan egészen 2020 márciusáig tartottak. Az album végül tavaly novemberben került a piacra. Az amerikai változatot olyan, a tengerentúlon igen jól csengő nevű szólisták fémjelzik, mint Nicole Mitchell fuvolista, Tomeka Reid csellista, valamint a már említett Jeff Parker és Chad Taylor, illetve Ingebrigt Håker Flaten bőgős és Joel Ross vibrafonos. Fenti állítás igazolásaként elég megemlíteni a tavalyi Down Beat éves kritikusi szavazását, melyen Mitchellt hozták ki legjobb fuvolistának, Reidet csellistaként a legjobb különleges hangszeresnek. Taylor első lett a több figyelmet érdemlő ütősök versenyében, Ross pedig 2017-ben nyert ugyanitt Rising Star vibrafonos kategóriában, s azóta a patinás Blue Note kiadó előadóművésze. Mondhatjuk tehát, hogy a tizenhárom tagú ESO valóságos szupergroup.

Több évi csend után aktivizálódott újra az alkalmi nagyzenekar, hogy megvalósítsa Mazurek egyedi, vizionárius, mégis a legkülönbözőbb stílusokkal és előadókkal kapcsolatba hozható zenei elképzeléseit. Kortárs klasszikus zene találkozik nála avantgarde jazzel, illetve brazilos ritmikával; Sun Ra űrzene-motívumai kapcsolódnak össze olyasféle minimalista szerkesztéssel, amilyet korai műveiben a néhány hete elhunyt Frederic Rzewski alkalmazott (ld. a 180-as csoport által is megszólaltatott Coming Togethert). A kaleidoszkopikus kompozíció előadása hol egy az esetlegességnek és a hangverseny közbeni pillanatnyi diszpozíciónak is tág teret biztosító experimentális kortárszenei ensemble-éra, hol pedig szigorúan a leírt kottára hagyatkozó hagyományos zenekaréra emlékeztet. A Dimensional Stardust tehát a jazz és a kortárszene közötti, mind azonosíthatatlanabb és feltérképezhetetlenebb területen helyezhető el, és a szvitszerűen felépített mű közelebbi megismerésének előfeltétele, hogy a hallgató képességei szerint igyekezzen követni a tételek közötti, illetve a tételeken belüli szubjektív logikát.

Az instrumentalista zenekarvezető/komponista mint zenész teljesen a háttérbe vonul, csak alkalmilag fújja meg piccolo trombitáját vagy színez egy-két effekttel a szintetizátoron. Inkább zeneigazgatóként és karmesterként lép fel, akárcsak sok évvel korábban John Zorn a Cobra előadásaiban. Mazurek „hiányán” kívül az egyik legszembeötlőbb vonása a szerzeménynek, hogy szinte teljesen ensemble-játékra épül, nem igényel szólókat (ebben viszont igencsak eltér a Cobrától). Amennyire háttérben marad a kornettos, olyannyira előtérbe helyezi az örvénylő futamokat játszó Nicole Mitchellt, valamint a vonósokat (Tomeka Reid és Ingebrigt Håker Flaten mellett Macie Stewart hegedűst), valamint a dobosok poliritmikus pulzálását – vagyis mintha fuvola, vonósok és ütősök alkotnák e zene motorját. Mitchell nem mindennapi teljesítményéről az is némi képet kap, aki csak a Parable of Inclusionben hallgatja meg játékát. A zenekar hangszeres tagjának számíthatjuk a recitáló Damon Locksot is; őt hiba lenne vokalistaként feltüntetni.

A számok (tételek) címéből is kiolvasható egy s más. Mindenekelőtt az, hogy Mazurek megszállottja a paraboláknak, melyek korábban tudtommal semmiféle szerepet nem játszottak a zenetörténetben, legfeljebb egy-egy opera vagy oratorikus mű szövegkönyvében. Itt a tíz tételnek több mint a fele címében vagy alcímében viseli e szót.

Hogyan magyarázzuk ezt?

A kozmikus témákhoz – Autumn Pleiades, Galaxy 1000, Dimensional Stardust (Parable 33) – folyton vissza-visszatérő komponista olyan, többnyire néhány perces „történeteket” ír, melyek kozmikus, szerényebben fogalmazva általános, a művön jóval túlmutató igazságokat tárnak fel. Példázatok, melyek azt sugallják, hogy a mindennapi realitás eseményei, ha helyesen olvassuk őket, feltárnak valami univerzálisan értelmezhető lényeget, valami addig nem ismert titkot, amely így válik megérthetővé.

A Dimensional Stardust egy régebbi koncepció folytatása. Hasonló törekvéseket mutatott Mazurek és az ESO Galactic Parables: Volume 1 című korábbi albuma is (Cuneiform Records), melyen már a szvitformát is kidolgozottan találjuk.

Fentebb Mazureket zeneigazgatónak és karmesternek neveztem. Tevékenysége azonban korántsem fejeződött be a stúdiófelvételekkel. Miles Davishez és Herbie Hancockhoz hasonlóan a rögzítés után megkezdte egyszemélyes hangszabászatát: minden muzsikus szólamát külön szalagra mentette, és a felvett anyagok alapján hét hónapi utómunkával vágta össze azt, amit a hallgatók ma Dimensional Stardust címen ismernek.

International Anthem/Nonesuch, 2020

1. Sun Core Tet (Parable 99)
2. A Wrinkle In Time Sets Concentric Circles Reeling
3. Galaxy 1000
4. The Careening Prism Within (Parable 43)
5. Abstract Dark Energy (Parable 9)
6. Parable Of Inclusion
7. Dimensional Stardust (Parable 33)
8. Minerals Bionic Stereo
9. Parable 3000 (We All Come From Somewhere Else)
10. Autumn Pleiades

Közreműködik: 

Rob Mazurek: piccolo trombita, szintetizátor, elektronika Damon Locks: recitálás, elektronika
Nicole Mitchell: fuvola
Jaimie Branch: trombita
Tomeka Reid: cselló
Macie Stewart: hegedű
Joel Ross: vibrafon
Jeff Parker: gitár
Angelica Sanchez: billentyűs hangszerek
Ingebrigt Håker Flaten: bőgő
Chad Taylor: dob, ütőhangszerek
Mikel Patrick Avery: dob, ütőhangszerek
John Herndon: dobgép