A múlt hónap elején végül több koncert létrejött az elmaradt idei Jazzfest Budapest tervezett programjából. A főváros közterein a világsztárok fellépései után felbukkanó ingyenes, levezetésnek szánt bónuszkoncertek eredetileg a fesztivál koncepciójának részeként elsősorban az épp arra járók érdeklődését próbálták volna felkelteni a jazz iránt, és a klubokat, koncerttermeket rendszeresen látogató „feketeövesek” látókörét új színeket hozó zenekarokkal, áramlatokkal bővíteni. A megvalósult misszió keretében a júliusi pokoli hőségben délután négy órára hirdetett kezdéssel három zenekar, a Dél-Koreából érkezett Near East Quartet és a Yonglee & The Doltang formáció, valamint az Oláh Krisztián Quartet lépett fel a Rákóczi téren.
Délután 4-kor még javában zajlott a beállás, a Józsefvárosi Jazzfesztiválokon népszerűvé vált kartonstokikat hiába kerestük, a kerület ezúttal csak a helyszínt adta. A nap kitartóan sütött, a hőmérő higanyszála negyvenfelé járhatott, a pódium előtti részen amúgy ülve sem lehetett volna tartósan bírni, a kényszerű téblábolásban az egyetlen zenéhez közeli árnyékos területen kerestünk menedéket. Már a hosszúra nyúlt beállás alatt feltűnt, hogy a tenorszaxofonos Son Sungjae és a gitáros Chung Suwuk alapította kvartettben két hölgy, a dobos Suh Soojin és az énekes Kim Yulhee is helyet kapott. Mindketten tagcserék után, 2015-ben kerültek az akkor már hatéves múlttal rendelkező formációba. A megújult Near East Quartet velük érte el átütő nemzetközi sikerét. A távol-keleti zenekar közel-keleti és tradicionális koreai motívumokkal átszőtt kortárs jazz-zenéje Manfred Eicher figyelmét is felkeltette. Első koreai zenekarként 2018-ban a világ egyik legmeghatározóbb jazzkiadója, az ECM gondozásában jelent meg albumuk, amely Son Sungjae YouTube csatornáján is meghallgatható. Ezúttal vendégként egy zongorista, Ahn Gwanghyun is csatlakozott hozzájuk, és úgy bő félóra elteltével végre minden rendben találtatott, kezdődhetett a koncert.
Az instrumentális nyitányban inkább az Egyesült Államokban tanult két alapító a rockos elemekben bővelkedő progresszív fúziós jazzhez kötődése dominált. Son Sungjae uniszónós játéka, Chung Suwuk túlvezérelt, olykor heavy metalos akkordokkal színezett gitárszólói, a szintén az Egyesült Államokban tanult Suh Soojin fergeteges dobolása, a zongorán és billentyűzeten egyaránt virtuóz Ahn Gwanghyun lázba hozta a hőségben kitartó pár tucatnyi közönséget. A tradicionális népzenéből érkezett, így a hagyományos koreai énekmódot is magas szinten művelő Kim Yulhee színrelépésével elkezdett épülni a hagyományos koreai zene lassú, ritmikus hangulata és a kortárs nyugati, amerikai gyökerű jazz közötti híd, ami az ECM-vezér Eicher úr figyelmét is felkeltette.
Hallhattunk Kim Yulhee kézi dobjával kísért éneke köré épülő, a koreai pansori történetmesélési hagyományból merítő balladafeldolgozásokat hangulatos gitár és basszusklarinét kísérettel, és a kortárs improvizációs zenéből építkező, de a népi hagyományokhoz természetesen illeszkedő Son Sungjae szerzeményeket. A keleti zene és a jazz egyedi hangzású, lenyűgöző fúziója elfeledtette a mostoha körülmények miatti bosszúságokat.
Már az első koncert alatt óránkra tekintve lemondóan törődtünk bele, a második is jókora csúszással kezdődik majd, az újabb, még hosszabbnak tűnő beállás alatt állóképességünk határait megint tesztelhettük. Többen feladták, de voltak érkezők is, többnyire az este 8-ra hirdetett Oláh Krisztián Quartet koncertjére kíváncsiak kezdtek szállingózni, akik belehallgattak volna a koreaiakba is. A zeneszerzőként is jelentős elismerést szerzett zongorista, Yonglee vezette zenekar koncertjét ők is csaknem az elejétől végigkövethették. A világ különböző pontjairól (leginkább az Egyesült Államok rangos intézményeiben, a Berklee-n és az NYU-n tanult) hazatért muzsikusokból verbuválódott yonglee & the DOLTANG (ebben a formában írva szerepel nevük és vált névjegyükké) felállása is sejtette a formáció rockos, elektronikus zene iránti vonzalmait. A zenekarvezető billentyűs mellett Jo Yechan gitározott, Lee Youngwoo szintetizátoron játszott, Kang Hwansu basszusgitározott, és itt is hölgy, Seok Dayeon dobolt.
A rock hozzám is közel áll, hisz azon nőttem fel, majd minden vonulatát hallgatom a mai napig. A jazzel való ismerkedésem idején a jazz-rock virágzott, és a free is megtöltötte a klubok nézőterét.
Egy darabig érdeklődve hallgattam Jo Yechan falbontó gitárszólóit, és zongorától igen hamar az elektronikához átült Yonglee és Lee Youngwoo kétségkívül bravúros szintetizátor varázslatait, türelmesen várva kreatív energiáim felszabadulását. Elszántan próbáltam átadni magam zenéjüknek, de az űr-rockba kevert free, az effektek vijjogása nem tudtak magával ragadni. Közel 4 órás álldogálás fáradtságával lábamban, és bekalkulálva a következő koncert előtti újabb beállást, úgy döntöttem, feladom. Krisztián kvartettjét szerencsére még többször is láthatom, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel indultam hazafelé. A foci-vb-n amúgy is aznap kezdődött az egyenes kieséses szakasz, így legalább nem kellett lemondanom az este 9-kor kezdődött meccs első félidejéről sem.
Köszönet a Koreai Kulturális Központnak, hogy támogatásukkal végül megvalósulhattak az elmaradt Jazzfest Budapest tervezett programjai közül a Koreai Fókusz ingyenes koncertjei. Betekinthettünk egy távoli ország számunkra eddig szinte ismeretlen jazzéletébe, és kiváló zenekarokat, tehetséges muzsikusokat ismerhettünk meg. Az általam a Fonóban és a Rákóczi téren látott három formáció közül egy nem fogott meg, de szerencsére többeket viszont megérintett zenéjük. A paletta sokszínűségében, a jazz egyre táguló határai mezsgyéjén ilyen előfordul. A Near East Quartet ECM gondozásában megjelent albuma mindenesetre már gyűjteményemet gazdagítja.
Rákóczi tér, 2026.07.03.
Fotó: Somogyvári Péter
