fbpx

Három éve veszítettük el Babos Gyulát, akit a mai napig sokat emlegetünk, sokszor gondolnak rá a zenészek és a jazzkedvelők, ő volt az a jazz-zenész, akit minden magyar zenét kedvelő ismert, óriási tisztelet övezte. A Liszt-díjas gitárművész a zenén keresztül tovább él velünk. Hazánk kiemelkedő jazz-zenésze, jazzgitárosa fantasztikusan jó zenekarokat hozott létre vagy szerepelt bennük, mindig kereste az újdonságot, frissességet. Az alábbi megemlékezésekben a zenekarai közül néhány előfordul majd.

iF HÚSVÉT

2021. április 11.

Húsvéthétfőre különleges koncertet ígért Facebook oldalán az iF Cafe Jazz. 
Az Egri a Négyzeten, a bőgős papa zongorista fiával duóban ismertté vált formációja négytagúra bővült, és a „bandleader” szerepét az ifjabbik Egri János, azaz Egri Jr vette át. Az ő ötlete volt ugyanis a világszerte csodált hegedűvirtuóz, Roby Lakatos meghívása, aki örömmel fogadta a felkérését, és a múlt hónap elején debütált trióhoz ezúttal Pecek Lakatos András is csatlakozott.

Földesi Csongor a hazai jazzélet intenzív kibontakozása idején, a 70-es évek legelején tűnt fel. Akkoriban mellékfoglalkozásban, mint tehetséges amatőr zenész játszott a Vox 68 együttesben, amely a progresszív ifjú művészek törzshelyén, a legendás Fiatal Művészek Klubjában volt gyakori vendég. A lelkes amatőrök között volt fogorvos, jogász, technikus, becsüs és lakberendező: utóbbi volt Csongor barátunk… A közönséget elbűvölő swinges modern jazzt játszottak a nagy amerikai elődök nyomdokain.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban április 9-én, PÉNTEKEN 19:50 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Csapó-Korb Jazz Quintet

A Máté Péter-díjas nagybőgőművészt, aki a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, idén megválasztották az NKA Könnyűzenei Kollégium tagjának.

Azon olvasóim, akik bizonyos rendszerességgel figyelemmel kísérik a Jazz történetének gyöngyszemei folytatásait, már bizonyára megfigyelték, hogy a válogatásom nem mentes a szubjektivitástól. Többségében olyan lemezeket választok a sorozat témájául, amelyeket egyrészt fontosnak tartok, mert szerintem valamilyen formában hozzájárultak a jazz változásához és fejlődéséhez, másrészt azokat, amelyeket olyan muzsikus vagy muzsikusok készítettek, akik élete és munkássága tanulságos, személyisége számomra érdekes és kedves.

Bolyki Sára és unokatestvére Bolyki Tamás a konzis éveikről írtak dalt.

A free jazz hazai kiválóságainak koncertje április 9-én az Urániából.

Elsősorban a Ceglédi Dobmúzeum alapítójaként ismert Kármán Sándor 2014-ben kiadott első könyve után hat évig gyűjtötte, érlelte a megírásra érdemesnek tartott élményeit. A tavaly karácsony előtt megjelent „Életem ritmusa” a komoly szakmai elismerést hozó, és az olvasók széles körében megkedvelt „Keep Swinging” folytatásának is tekinthető, de önálló műként is megállja a helyét.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Aki ma sem akar jazz nélkül maradni, nekik az alábbiakat ajánljuk húsvét hétfőre.

Ez az a nekrológ, amit sosem akartam megírni. Papa Fleigh (most már elárulhatom a polgári nevét: Forgács László) ma reggel veszített a coviddal szemben. Mindannyian veszítettünk. Joe Murányi (a  Louis Armstrong All Stars egyetlen magyar muzsikusa) azt mondta, amikor lecipeltem magammal egy budapesti klubba, ahol Papa játszott, hogy Satchmo és Roy Eldridge után ő a harmadik trombitás, aki teljesen ösztönösen játszik. „Nem tudja mit csinál, de nagyon jó!”. Papa teljes mértékben ösztönösen muzsikált, úgy érezte a swinget, ahogy kevesen.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban április 2-án, PÉNTEKEN 19:50 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Szalóky Group

Tehetséges fiatalok zenekarait várják három helyszínen versenyre, akiknek még nem jelent meg lemezük és nem kaptak eddig támogatást az államtól. Debrecen, Budapest és Martonvásár ad otthont a megmérettetésnek, akár mindhárom helyszínre lehet jelentkezni nevezési díj befizetése után.

Karosi Júlia gondolkodó művész, ezért rögtön sejthetjük, hogy a dimenziók nélküliség nem valamiféle hiány megfogalmazása, hanem a zene megfoghatatlan mivoltára utal.

Március 30-án, kedden két koncert közé beékelődik egy hazai hangszer bemutatója.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005