fbpx

A 2022. március 11-ei budapesti fellépésük lesz az első, ahol hagyományos koncert formájában, zenekarral együtt fognak zenélni. 

A modális jazz az 1950-es években alakult ki New Yorkban. George Russell 1953-ban megjelent zeneelméleti műve, a The Lydian Chromatic Concept and Tonal Gravitation adott elméleti muníciót a modális jazz kialakulásához, de Miles Davis Kind of Blue című 1959-ben megjelent nagylemeze tekinthető a fordulópontnak, amely után világszerte elismert lett a modális gondolkodás a jazzben.

Jubileumi ünnepséget rendeztek Nagykanizsán a helyi jazzklub megalakulásának 50 éves évfordulója alkalmából. Az öt programelemből álló rendezvény nyitányaként Jazztörténeti emlékpontot avattak. Erről az előzőekben részletes tudósítás számolt be a magyarjazz.hu oldalon. Ezt követően kerekasztal-beszélgetés, jazztörténeti kiállítás, koncert, majd jam session várta az ünneplőket. A rendezvény fő támogatója a Magyar Jazz Szövetség volt. A szervezet képviseletében Bágyi Balázs elnök és Gayer Ferenc alelnök vett részt a programokon.

Bizony már harminc év telt el azóta, hogy Natalie Cole Unforgettable c. albuma megjelent és egy zsák Grammy-díjat besöpört. A remek énekesnő a legnagyobb fekete amerikai személyiségek egyikének, Nat King Cole-nak volt a leánya. És azt is el kell mondani, hogy a technika segítségével énekelhetett duettet szeretett édesapjával, ami biztos belépő volt a világsikerhez.

Egy héttel meghosszabbították a jelentkezést a Winand Gáborról elnevezett versenyre!

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

A Nagykanizsai Jazz Klub megalakulásának 50. évfordulójára ünnepi rendezvényt szervezett Halász Gyula a Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Jazzkutatási Társaság tagja, valamint a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó. A jubileumi program nyitányaként felavatták a Magyarország első jazztörténeti pontját, amely az 1972. február 22-én megalapított Nagykanizsai Jazz Klub emlékét őrzi.

A jazz évszázados történetében az egyik legnépszerűbb formáció és hangzásvilág: a Hammond orgona, a gitár és a dob együttműködéséből adódó fülbemászó, olykor szinte táncra ingerlő, mindenki által befogadható és élvezhető zene.  Ennek a felállásnak egyetlen hazai képviselője volt a vendége a Háló jazzklubjának kedden, ahol a másfél évtizedes klub egyik legnagyobb sikerű koncertjét adták.

Március 1-jén az új-zélandi szaxofonoshoz, Hayden Chisholmhoz csatlakozik Gyárfás Attila a Magyar Zene Házában.

Egy budapesti kórházban 1982. február 26-a szürke télvégi napján egy világhírű magyar jazzmuzsikus távozott az élők sorából két héttel negyvenhatodik születésnapja előtt. Alig ismerték szülőhazájában, miközben a nemzetközi jazzéletben mindmáig a legismertebb magyar zenész, aki meglehetősen komoly befolyást gyakorolt a korabeli jazzvilágra és hatása a mai napig kimutatható. De ki is volt ez a rendkívüli személyiség? 

Lantos Zoltán 6van

2022. február 25.

Lantos Zoltán hegedűművész pályafutása során világsztárokkal dolgozott együtt, a világ különböző pontjain adott koncertet, és rengeteg zenei stílusba belekóstolhatott, miközben a saját, másra nem hasonlító zenei világát kialakította. Már második éve választja meg a közönség a legjobb különleges jazz-hangszeresnek és elektronikus jazz-zenei médiaművésznek. Az év végén pedig Artisjus-díjban részesült.

2020-ban az utolsó fesztiválként zárták a karantén előtti időszakot, aztán 2021-ben már nem voltak ilyen szerencsések, de szeptemberben hosszas előkészítés után sikerült megrendezni a GetCloser Fesztet. Idén pedig sztárparádéval újra visszakerült eredeti helyére az ünnep, március 3-6. között a MoMKultban várják a közönséget a duplakoncertekre.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban február 25-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: "Négy Évszak" / Bolba Éva - Hajdu Klára - Vörös Niki - Bencze Alma

Azt hiszem, hogy Myrtill minden Müpa koncertjén jelen voltam az elmúlt hat évben, és mindegyik telt ház előtt került sorra. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert akár a műfaj hazai élvonala is többnyire jó, ha a Fesztivál Színházat megtölti. Művészi rangot és a közönség elismerését jelenti, ha valaki(k) megtölti a Bartók Béláról elnevezett Nemzeti Hangversenytermet. És Myrtillnek mindig sikerül, mégpedig a legváltozatosabb „projektekkel” és formációk kíséretében, múlt pénteken este éppen a tíz éves Swinguistique együttes társaságában. Öröm volt látni a felszabadult hangulatot, amely egyaránt jellemezte az előadókat és a közönséget. A mai időkben pedig még nagyobb eredmény a telt házas „nagykoncert” az ország legrangosabb előadótermében.

Valahol azt olvastam, Mathias Eick előző ECM-lemeze, a Ravensburg tematikus folytatásának szánja új albumát, vagyis nem ellenezné akár a Ravensburg 2 címet sem. Valljuk be, nem túl bíztató kezdet: egy lemez, mely csupán egy másikkal való összehasonlításban létezik, annak mintegy a megnyújtása – olyan ez, mintha ars poetica helyett szegénységi bizonyítványt állítana ki magáról egy előadóművész, és még csak nem is idézőjelbe téve, avantgarde gesztusként. Rossz előérzetünket támasztja alá a lemez szokatlan rövidsége is: 40 perc alatt marad a hétszámos gyűjtemény, miközben a kiadótól az ennél jóval hosszabb műsoranyagokat szoktuk meg.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005