fbpx

London 606

A pandémia nagy elvonókúrára fogta a magyar zenészek brit és a brit zenészek magyar kedvelőit. Kiváló fiatal zongoristánk, a MÜPA Jazz Showcaseen szakmai díjnyertes Jónás Rezső, (az angoloknak: Reggie – ejtsd: Redzsi) volt az első, nyarat hozó fecske május 26-án, csütörtökön a londoni jazz szentélyben, a 606 Clubban.

Gyönyörű hangú énekesnőnk két meghívást is kapott Londonba. Egyet párjával, a gitáros-énekes vagy énekes-gitáros Szakonyi Milánnal a Balassi Intézet londoni Magyar Kulturális Központjába, egyet pedig önmagában a londoni jazz élet egyik legfontosabb tetthelyére, a 606 Clubba.

Zavartalanul, sőt sikeresen folytatódik a zenei cserekereskedelem a Budapest Jazz Club és londoni ikerlétesítménye, a 606 Club között. A kereskedelem létrehozásában és fellendítésében, a két jazz szentélytől eltekintve, a Nemzeti Kulturális Alap részfinanszírozása, a Harmónia Műhely Alapítvány (barátok közt: Harmónia Jazzműhely) szervező munkája és a londoni Magyar Kulturális Központ reklámtevékenysége is feltétlen említést érdemel.  

Már magam is mulatságosnak tartom, hogy minden londoni koncertbeszámolót a koncert viszontagságos előzményeivel kell kezdenem. Természetesen nem a Royal Festival Hallról, hanem a brit főváros egyik jazz szentélyéről, a 606 Clubról van szó. A viszontagságok fő oka általában a londoni közlekedés, melynek következtében, az általában du. 5-re beütemezett próbákról a sokszor vidékről vagy londoni külterületről érkező zenészek rendesen elkésnek. Pedig az ember úgy gondolná, hogy miután 7-kor már beengedik a klubba a közönséget, még akkor is, ha az előadás csak 8.30-kor kezdődik, arra a 2 órás felkészülésre égető szükség van, hiszen a vendégszereplő magyarok általában életükben akkor találkoznak először brit zenésztársaikkal.

Április 18-án csütörtökön két magyar migráns zenész volt hivatott fényezni az országimázst a kultikus londoni jazz klubban, a 606-ban: a javarészt most már Dániában játszó szaxofonos fenomén, Bolla Gábor és a nemrég Angliába áttelepült csodálatos fiatal zongorista, Gayer Mátyás. A két muzsikus kirobbanó tehetsége dacára nagyon rosszak voltak az előjelek. 

2015. január 22-én, csütörtök este a kiváló alt szaxofonos nem először és reményeim szerint, nem utoljára lépett fel a BJC londoni iker klubjában, a turisták helyett a virtigli jazz közönséget vonzó 606-ban. Ez a koncert is része volt a két rangos klub között már évek óta nagy sikerrel folyó “cserekereskedelemnek”, amelyben partner a londoni Magyar Kulturális Központ és néhány önfeláldozó, de diszkréten névtelenséget kérő magyar jazzrajongó is.

Az Elsa nevű hurrikán egy trópusi ciklon, amely Kuba térségében képződött, Budapesten alakult hurrikánná és tegnap elérte a brit fővárost. De itt a meteorológiai érdeklődésű olvasó nyugodtan búcsút mondhat  ennek az írásnak.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005