fbpx

A rendszerváltás előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy héten belül az amerikai jazz szcéna két vezető jazzprodukciójának lehessünk tanúi. Hétfőn még Samara Joy csodálatos hangját hallgathattuk a MoMKult nézőterén, szombaton este pedig a Joel Ross Quartet lebilincselő játékát élvezhettük az Opus Jazz Clubban…

Mindig nagy öröm egy jelentős hazai jazzalkotás bemutatóján jelen lenni és megismerni azt, de az (új) Párniczky Quartet albuma igazi meglepetésként hatott a koncert szem- és fültanúira. Mindez András 52. születésnapján történt, amelyről hősünk szerénysége okán csak alig-alig értesültünk (bár a klub műsorfüzete megemlítette!).

AMIKOR MOSOLYGUNK

2024. április 13.

A jazz történetének máig legtöbbeket elérő és egyre inkább megszólító korszakait idézte fel szombaton a Csapó Krisztián Quartet. A kiváló harsonás ezúttal többnyire énekével varázsolta el a Budapest Jazz Club közönségét, de a végig oldott, jó hangulatú koncerten bőven jutott a tapsokból a zenekar többi tagjának, a sikerhez a pár éve üstökösként berobbant fiatal zongorista, Varga Tivadar virtuozitása, valamint a két rutinos veterán, Gayer Ferenc bőgős és Weszely János dobos biztos alapokat adó, inspiráló játéka is jócskán hozzájárult.

Rendszeres olvasóink megszokhatták már, hogy a hónap második keddjét követő napokban a MAO kisgyüttese „Legendás albumok” sorozatának újabb koncertjéről számolok be. 2017 tavaszán először Miles Davis „Kind of Blue” c. alkotása került górcső alá, és azóta évente kilenc – jazztörténeti fontosságú – lemez felidézését vállalja magára a Fekete-Kovács Kornél vezette jazzkollektíva.

A Harmónia Jazzműhely Jazz Csillagvizsgáló sorozatának keretein belül vasárnap a fiatal tehetségek közül a női hangszeres jazz-zenészek bemutatkozásán volt a sor.

Huzamosabb ideje követve a Modern Art Orchestra munkásságát az a benyomás alakult ki bennem, hogy bármi legyen is műsoron mindig valami különlegesre számíthat az ember, és a megvalósításban mindig a legmagasabb művészi színvonal a cél.

A Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében március 28-án lépett fel Nagykanizsán Dés András Quartetje. A lemezbemutató koncerten a vadonatúj lemezük anyagát, az Unimportant Things-et ( BMC Records) adták elő a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

A 45 éve alakult Hot Brass Band és a szintén helyi Kanizsa Big Band közös koncertet tartott március 23-án. A Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban rendezett gálaműsort örömzene zárta. Az est vendégfellépője Elek István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének szaxofontanára volt. A több, mint háromórás program 120-150 fős közönség előtt zajlott.

Feltehetően véletlenül alakult úgy, hogy John Coltrane „A Love Supreme” c. zseniális alkotását éppen a közelgő húsvét előtt adta elő, március 20-án az a kiemelkedő hazai együttes, amely a nagy jazzikon örökségének továbbéltetését tűzte ki céljául. Számomra legalábbis aligha lehetett volna ettől felemelőbb Passiót elképzelni, és öröm, hogy éppen a Nagyhéten számolhatok be róla!

Gyárfás István, Szabó Gábor-díjas jazz-zenészünk több szálon is kötődik a szabói életműhöz. Ennek kapcsán már csinált egy műsort zenekarával a mester számaiból és hangszereléseiből, melyet több helyen is bemutatott. A Zene Házában találkoztam a programmal, még tavaly. A már évek óta – ~2018-tól – változatlan felállású zenekarral, a Guitar Madness társulatával pedig készítettek egy albumot, melyet Szabó Gábor emlékének ajánlottak (Hommage à Gábor Szabó {Szabó Gábor emlékének}). Az öttagú formációban hárman gitároztak (Gyárfás István, Rieger Attila és Szalay Gábor), illetve a ritmusrészleget Soós Márton (nagybőgő) és Cseh Balázs (dobok) alkotta.

Az Opus Jazz Clubban immáron hat éve tartó népszerű műsorfolyam márciusi „adásában” Pocsai Kriszta és a MAO kisegyüttese Sassy „How Long Has This Been Going On?”  c. 1978-as lemezét idézte fel igazán forró klubhangulatban... Ahogyan az eredetiben, itt sem voltak fúvósok, csak gitár és zongoratrió kísérte a gyönyörű hanggal és varázsos személyiséggel megáldott hazai dívát.

Múlt szombaton a Fonó kissé szokatlan késői időpontra, este félkilencre meghirdetetett kettős koncertjén először a Horváth „Tojás” Gábor Trio, majd rövid szünet és átállás után a Hajdu Klára Quartet Borbély Mihállyal lépett színpadra. Mindkét zenekar főként legutolsó, 2022-ben megjelent lemezéről válogatott, és mivel mindkettőjüknek már gőzerővel készül rövidesen megjelenő új albuma, a játszottak többségét itt hallhattuk utolsó alkalommal élőben.

Mindig nagy öröm, amikor egy jól sikerült hazai jazzalbum kerül figyelmünk középpontjába. Így történt ezúttal is, amikor a hazai jazzdobolás egyik leglelkesebb képviselőjének első saját albumát ismerhettük meg lemezbemutató koncert formájában.

70 felett járhat már a magyar jazzművészek száma, akik a Harmónia Jazzműhely, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a legendás londoni jazz szentély, a 606 Club együttes támogatásával felléptek az évek során az említett londoni klubban, mindig is élvonalbeli brit muzsikusok társaságában. A legutóbbi a sorban a csodálatos hanggal és hanghasználattal megáldott Kanizsa Gina volt, aki a szökőévi február utolsó napján delejezte a közönséget a 606-ban.

A Magyar Jazz Szövetség idei első versenyét, hazánk egyik leghíresebb zenészének, pedagógusának, zeneszerzőjének, hangszerelőjének ajánlotta. Babos Gyula emlékére rendezték meg a Babos Gitárversenyt, melynek főszervezője az egykori tanítvány, Halper László volt.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005