fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. Szervezi az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben az internetes, marketinges részt szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezi. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben Retkes Attilával, a Gramofon vezetőjével közösen elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Szeptember után már februárban újra sor került a Magyar Jazz Szövetség közgyűlésére, mert az előző évben csúsztatni kellett a covid miatt, idén pedig visszakerült az eredeti februári időpontra. A Szövetség életműdíjait is kiosztották, amit Zsoldos Béla, Zsoldos Mária és Binder Károly kaptak az idén.

2018-as album után ismét lemez megjelentetésre készül a Varga Bendegúz Quartet. A február 24-ei Fonó koncertjükön már fognak belőle számokat bemutatni a közönségnek.

A novemberi első Pege Aladár Nagybőgő Versenyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének hallgatója, Gyányi Tamás lett a második helyezett.

Állandó nagykanizsai és környékbeli jazzesemények tudósítójával és mindenhatójával, Halász Gyulával októberben készült interjú, mikor elindult a februárra tervezett jubileumi szervezőmunka.

Martien Oster is permanent member of the Vincent Herring Quartet. He has recorded albums with Dr. Lonnie Smith & Diana Krall, among others. He moved to Budapest a couple of weeks ago to help one of his sons with his studies. Whilst here, he has found himself absorbed by the exciting jazz scene in Budapest. He even visited the Érdi Jazz Club with the Gyárfás-Premecz Organ Trio, and we asked him to join in which he did, so we could enjoy his guitar playing.

Martien Oster a Vincent Herring Quartet állandó tagja, lemeze jelent meg többek közt Dr. Lonnie Smith-szel és Diana Krallal. Pár hete Budapestre költözött, hogy támogassa egyik fiát tanulmányaiban, így elmerült az izgalmas budapesti jazzélet rejtelmeiben is.  Sőt még az Érdi Jazz Klubba is ellátogatott a Gyárfás-Premecz Organ Trióval, és kérésünkre kötélnek állt, így hallhattuk játékát.

Az utolsó napon a Müpában két egyetemista zenekarának koncertjét élvezhette a közönség. Mindkettő öttagú kvintett formáció volt, és mindkettőben volt trombitás. A nagy érdeklődés továbbra is fennmaradt, sajnos nem mindenkinek jutott ülőhely. Ezen a napon hangzott csak el angol nyelvű köszöntés is a helyszínen tartózkodó, valamint az online közönség, és a külföldi zsűri számára

Vasárnap este nyolc óra után pár perccel elkezdődött a Müpa Jazz Showcase nyerteseinek kihirdetése.

A második napra olyan sokan érkeztek a Müpa tehetségkutatójára, hogy már fél órával a kezdés előtt sor állt az ülőhelyekért. Az óvintézkedés a koronavírus miatt kötelező, mivel csak ülőhellyel rendelkező nézők tekinthetik meg a koncertet.

Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Müpa fiatalok tehetségkutató versenyét. Ahogy Bércesi Barbara végigvezette ajánlójában, sokan szép karriert futottak be azóta, hogy először kiválasztották őket a versenyre.