fbpx

Egy karrier indulása / Gregory Porter – Water

2022. június 05.

Olykor-olykor előfordul, hogy „reissue” lemezt kapunk a forgalmazóktól, azaz újra kiadott „anyagot”. A közelmúltban a Natalie Cole és a Nina Simone album volt ilyen, de hogy a jazztörténet szempontjából még fontosabbat is említsek: Ornette Coleman két debütáló lemeze is ezek közé tartozott. Most napjaink vezető férfi énekesének pályaindító lemezét adta ki a Blue Note, ami eredetileg 2010-ben jelent meg.

De, hogy még a lemezkiadás rejtelmeinél maradjak, élek a gyanúperrel, hogy elsősorban az üzleti megfontolás motiválja az említett újrakiadásokat, ugyanis bármennyire is szomorú, de a hagyományosnak mondható hanghordozók (és ma már a CD is ebbe a kategóriába tartozik) leáldozóban vannak.

Csak egészen röviden, a ma már ötven feletti énekes pályája meglehetősen későn, csaknem negyven éves korában indult, de annál szédítőbb magasságokba emelkedett. Már csak azért is, mert bariton hangja mellett, dalszerzőként és hangszerelőként sem utolsó, a későbbi lemezein már alig használt „hozott anyagot”, csaknem kizárólag saját szerzeményit adta elő. Debütáló albumán azonban még az amerikai dalirodalom gyöngyszemeit is felhasználta a bemutatkozásához: az elkoptathatatlan „Skylark”-ot Hoagy Carmichaeltől, Jimmy Van Heusen gyönyörű balladáját a „But Beautiful”-t, a népszerű Feeling Good c. dalt, amelyet ismerhetünk Nina Simone-tól John Coltrane-ig számtalan feldolgozásban, valamint az újabb idők standardját, a Black Nile-t Wayne Shortertől. Azért a többséget – tizenegyből hetet Porter jegyzett. Saját dalai is a hagyományos amerikai standardok világát idézik, könnyen emészthető, fülbemászó dallamok és ezzel szinkronban lévő szövegek, amelyek – dicséretes módon – megtalálhatók a kísérőfüzetben.  (Csak a rend kedvéért: a nem Porter szerzemények szövegei – feltehetően – azért nem szerepelnek a füzetben, mert azok közismertek, ill. pillanatok alatt megtalálhatók az interneten.) Művészete igazi fekete zene: a blues, a soul, a gospel és a jazz sokszínűségét találjuk meg előadásában. Érdekes időutazás az első album meghallgatása az azóta eltelt közel másfél évtizedes sikersorozat utólagos ismeretében.

Kifejezetten feltűnő, hogy ezen a bemutatkozó lemezén még nem forszírozza annyira a főszerepet, mint a későbbiekben, bővebben enged teret a hangszeres kísérők számára, figyelemreméltó altszaxofon-, trombita- és pozánszólókat hallhatunk. Ily módon az egész lemeznek hangsúlyosabban jazz íze van. Úgy érzem, hogy később Porter is megcélozta a világsztár státuszt, gondoljunk csak az olyan nagy ikonikus figurákra, mint Frank Sinatra vagy Nat King Cole, akik egyáltalán nem csak jazzkörökben, hanem a társadalom minden rétegében hallatlan népszerűségre tettek szert.  De a különlegességek sorában feltétlenül megemlítendő, hogy a hangszeres szólók engedése mellett, az albumnak mind az indító, mind pedig a befejező száma rendkívüli. Ugyanis az „Illusion” c. Porter szerzeményben csak az egész pályája során hűséges zongorakísérője működik közre a bársonyos, mégis érces énekhangú késői művészpalánta előadásában, míg a Feeling Good még ennél is tovább megy: kíséret nélküli vokál. Ettől nem létezik meggyőzőbb bizonyíték az énekes istenadta tehetségéről… (Nem véletlen, hogy ez a dal elhangzott Biden elnök beiktatási ünnepségén is – igaz nem Porter előadásában.) Még a teljesség kedvéért: a „But Beautiful” c. gyönyörű balladát és a címadó „Water”-t is csak egy szál zongorakísérettel adja elő a crooner.

A hangszereléseket már 2009-ben is azok készítették, akiknek nevei később is olvashatóak voltak a lemezek kísérőfüzetében: maga Gregory Porter, állandó zongoristája, Chip Crawford és Kamau Kenyatta. Utóbbi volt a producere ennek a lemeznek és a későbbi albumoknak is.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy Porter immáron három alkalommal lépett fel hazai színpadon: először a VeszprémFesten 2016-ban, majd egy évre rá a Müpában, végül pedig a MoMSport hatalmas csarnokában 2018 novemberében. És nagyon reméljük, hogy még személyesen is élvezhetjük csodás előadását a nem túl távoli jövőben is!

 

Blue Note, 2022

  1. Illusion (Gregory Porter)
  2. Pretty (Gregory Porter)
  3. Magic Cup (Gregory Porter)
  4. Skylark (Hoagy Carmichael – Johnny Mercer)
  5. Black Nile (Wayne Shorter)
  6. Wisdom (Daniel Jackson – Gregory Porter)
  7. 1960 What? (Gregory Porter)
  8. But Beautiful (Johnny Burke – Jimmy Van Heusen)
  9. Lonely One (Gregory Porter)
  10. Water (Gregory Porter)
  11. Feeling Good  (Leslie Bricusse – Anthony Newley)

 

Közreműködtek:

Gregory Porter,  vocals
Chip Crawford,  zongora
Aaron James,  bőgő   (2,3,4,5,6,9)  
Emanuel Harold,  dobok   (2,3,5,7) 
Chuck McPherson,  dobok   (4,6,9)
Melvin Vines,  trombita   (2,3,5,7)
Curtis Taylor,  trombita  (3,5,7)
Kafele Bandele,  trombita  (4,5,7)
Yoske Sato,  altszaxofon   (2,3,5,7,9)
James Spaulding,  altszaxofon   (5 és 6)
Robert Stinger,  pozán    (2,3,5,7)