fbpx
Print this page

Játék és üzenet / Binder-Juhász – Letters from Soul, Binder Quartet – Blumenseele

2021. november 12.

A legtöbb esetben nehéz kitalálni, hogy miért épp azt a címet kapta egy jazz CD, amit kapott. Vagyis sok esetben elég bizonytalan a cím és az adott lemezen halható muzsika kapcsolata, már ha van egyáltalán kapcsolat közöttük… Binder Károly és Juhász Gábor új duó CD-jének címe azonban eléggé árulkodó, és szinte direkt módon utal annak a zenének a lényegére, amit ezen a korongon hallhatunk.

Mindenekelőtt rend van ebben a zenében, és egyfajta megtervezettség jellemzi a rajta hallható anyagot. Tiszta, szinte üvegszerűen átlátható szerkezettel rendelkezik minden szám. Alapvetően emelkedett atmoszférájú muzsikáról beszélünk, amelyben nincsenek hosszabb, nagyobb ívű rögtönzések, inkább a kisebb, rövidebb improvizációk dominálnak. És hiányoznak a dinamikai értelemben vett jelentősebb nekilendülések is, na persze, a lelkünkből érkező üzenetek, azaz „levelek” – itt utal a lényegre az új CD címe, a Letters from Soul – szükségszerűen a bölcs szemlélődés nyugalmát és visszafogottságát sugározzák. Egyfajta filozofikus aura lengi körül ezt a zenét, amely itt-ott veszélyesen közel jár ahhoz, hogy a szó valódi értelmében szépnek nevezhessük, de még véletlenül sem érzelmes, ám emóciókban gazdag, és mindvégig melodikus muzsika.

Eltér ez az anyag attól, amit például a duó 1992-ben kiadott CD-jén, a Little Songon hallhatunk. Ott nem ritkák a hosszú, virtuóz improvizációk, a lendületes, dinamikus passzusok, az érzelmileg is felfűtött részletek. Azt a lemezt is egyfajta melodikusság és kidolgozottság jellemzi, de sokkal nagyobb teret enged a spontaneitásnak, ám minden erényével együtt sem utazza be a spiritualitás dimenzióit szemben azzal, ahogy ezt a Letters from Soul teszi. Félreértés ne essék, szó sincs itt arról, hogy bárki is szembeállítaná a két lemezt. Egyrészt majd harminc esztendő a korkülönbség közöttük, és a három évtized sokkal érettebbé, ha úgy tetszik, megfontoltabbá teszi általában a muzsikusokat, egykori kísérletező kedvüket a szemlélődés bölcsessége váltja fel, másfelől sokat változott a bennünket körülvevő világ is. Az 1990-es évek elejének hevületes optimizmusa egyfajta civilizációs káosszá torzult napjainkra, és erre sokkal inkább válasz – még ha nem is tudatos – a Letters from Soul emelkedettsége és spiritualitása, mint a Little Song vehemenciája és bravúrossága.

Ehelyütt nyilván felesleges utalni arra, hogy Binder Károly sokoldalú muzsikus. Vagy mondjuk úgy: sokféle zenei utat követ, miközben játékának a különféle dimenziókban is állandó jellemzője a komolyság, a szinte tökéletes technikai tudás, és az ötletesség.

Teljesen eltér a Letters from Soul-tól idén felvett másik lemeze, a Blumenseele. Kvartett formációban készült ez a CD, amelyen Borbély Mihály Binder „nehézsúlyú” partnere, de igencsak jelentős szerepet visz a két fiatal muzsikus, a bőgős Fonay Tibor és dobos Hidász Tamás is. Nincsenek könnyű helyzetben, ez a lemez bonyolult feladat elé állította mindkettejüket, jóllehet rutinos zenészeknek számítanak. A Blumenseele hét számot tartalmaz, és mindegyik kompozíció külön zenei világot képvisel. Tulajdonképpen ez a kaleidoszkópszerű sokszínűség a lemez alapvető koncepciója. A „Május tánc” című kompozíció például – nyilván a Vujisics együttes oszlopos tagjaként is ismert Borbély Mihálynak köszönhetően – olyan zenei építmény, amely a balkán folk alapjain nyugszik. Egy másik felvétel a klasszikus zene hatalmas európai örökségéhez közelít, míg a következő darab az 1960-as évek, rock and rollal fűszerezett táncdalait idézi. Ezen a lemezen bizony hosszabb, ívesebb improvizációkat hallhatunk, amelyek ötleteik, időnként meglepő fordulataik és dinamikájuk ellenére sem feszítik szét a melodikusság kereteit, és gyakran élnek azzal a trükkel, hogy újra és újra visszaidézik a főtémát, még ha stilizáltabb formában is. Világos, hogy egy ilyen, rafinált ritmusváltásoktól is tarkított zenei közegben olyan kihívás teszi próbára a bőgőst és a dobost, aminek pusztán rutinnal nem lehet megfelelni. Minden tekintetben fel kell nőni, és Hidász Tamás, valamint Fonay Tibor fel is nő a két idősebb, tapasztaltabb alkotótárshoz.

Játék ez a lemez!  Egyszerre gyermekien tiszta, és felnőttesen komoly játék. Azaz a legjobb, legnemesebb fajtából való.

 

Károly Binder, Gábor Juhász – Letters from Soul

  1. Virágbölcső / Flower Cradle (Binder Károly)
  2. Ima / Prayer (Binder Károly)
  3. Kenny Wheeler (Juhász Gábor)
  4. Hajnali Imádság (Binder Károly)
  5. Kérés / Search (Juhász Gábor)
  6. Nyolcadik nap / Eighth Day (Binder Károly)
  7. Tangó télen / Tango in Winter (Binder Károly)
  8. Levelenként a sűrű erdőt / Per Leaf in the dense Forest (Binder Károly)
  9. Blumenseele (Binder Károly)

Közreműködnek: 

Binder Károly - zongora
Juhász Gábor - gitár

 

Binder Quartet – Blumenseele

  1. Május Tánc / May Dance
  2. Hajnali Ringató / Rocking at Dawn
  3. Beethoven narancssárga koronája / Orange Crown of Beethoven
  4. Óvó szárnyaidon / Guarding your Wings
  5. Az idő virágai / Flowers of The Time
  6. Sehol sem vagyok / I am nowhere to be found
  7. Blumenseele

Közreműködnek:

Binder Károly - zongora
Borbély Mihály - szaxofon
Fonay Tibor - bőgő
Hidász Tamás - dob