fbpx

Új műfaj születése // Kenny Garrett – Sounds from the Ancestors (2021)

2021. november 05.

Kenny Garrett új korongja, aki szerencsére nálunk is gyakori vendég volt az elmúlt években, az év lemeze választás egyik esélyese lesz idén. Nem kockáztatunk túl sokat a kijelentéssel, mert a szakma és a közönség is vitán felül a legvirtuózabb altszaxofonosnak tartja Amerikában. Elég, ha annyit mondok, a 2021-es Newport Jazz Fesztiválra elment meghallgatni(!) koncertjét Kamasi Washington, Robert Glasper, Immanuel Wilkins és Terrace Martin is.

Detroitban született 1960-ban (elmúlt tehát hatvan), és ez a város egy zenésznek szerencsés csillagzatnak számít az álmoskönyvek szerint, mert a megszületésétől természetes, hogy a jazz, az R&B és a gospel összetartozik. Kreatív energiái kiapadhatatlanok, hogy ezt a stúdiókba vonulva, színpadra állva mindenkinek be is bizonyítja. Ezt teszi ezzel a lemezzel is. Szellemes a címe is, Az ősök hangja, utalva arra, hogy az ősi afrikai zene és a jazz nagyságainak öröksége itt él velünk, őt hallgatva ez azonnal evidens lesz.

Persze azért az sem mindegy, kik mellett „hallgatózott” korábban. Tizenévesen már a Duke Ellington Orchestra tagja. Sokan Miles Davis utolsó hozzá illő kvalitású szaxofonosaként emlegetik. A mindig afrikai sapkában fellépő zenész játszott még Art Blakey, Freddie Hubbard, Woody Shaw, McCoy Tyner, Pharoah Sanders, Chick Corea, John McLaughlin és Herbie Hancock oldalán. Mindez itt van velünk - ha ő játszik. Nem utánoz, hanem kísérletezik hangzással és technikával, egyszer ezt így fogalmazta meg: „Én lettem a fiatal generáció Miles Davis-e”. Mikor pedig, ami hosszú pályafutás esetén előfordul, a hallgatók egy része egy-egy korábbi korszak hangzását szeretné újra és újra hallani, Muhammad Ali mondását szereti idézni: „Aki hatvanévesen is úgy zenél, mint negyvenévesen, az eltékozolt húsz évet az életéből.”

A lemez különlegessége tehát pont ez az örökség, hogy lazán támaszkodik a gospel, az R&B és a jazz hagyományokra, de ott szól benne Coltrane  "A Love Supreme"-je (szó szerint), Aretha Franklin "Amazing Grace"-e, Marvin Gaye "What's Going On"-ja, és ott van az izgalmas afrikai és kubai-karibi muzsika is. Nevezzük akkor spirituális kozmopolita szertartászenének, amit ő csinál. Ilyen kategória úgysem volt eddig.

Mit nem szabad kihagyni, ha választani kell? Semmit. A nyitó és záró szám például az „It's Time To Come Home két verziója. Az első egy laza, originális afromuzsika sűrű szövésű ritmusalappal, a második verziójában ugyanez a táncritmus szól erős kubai beütéssel. Coltrane szelleme egy kicsit mindig ott van a dalokban. Ilyen a „Hargrove” is, a Roy Hargrove-nak dedikált smooth-funky indítású második dal, ami szép lassan a vokál elegáns bekapcsolódásával - a vendég trombitással, Maurice Brownnal folytatott párbeszédeken át - Coltrane hangzásvilágába érkezik. 

Egy templomi szertartás részeseivé tesz minket a „When the Days Were Different”, a zongora ismétlődő futamaira a vokál és a szaxofon szólói segítik az eksztatikus hangulat elérését, hogy a végén a fohászkodás eufóriájával záruljon. (Itt azért – lévén, hogy imádom ezt a zenét - egy izgalmasabb, sűrűbb szövésű zenei anyagot szívesen meghallgattam volna). Az „Art's Sake” érdekessége, hogy a doboké a főszerep, bravúros zongora-szaxofon-dob bopos felelgetésekkel, egyben tisztelgés Art Blakey és Tony Allen előtt. A Bruner- Bird tandem a jazz és az afrobeat ötvözetének szellemében tart egy kis ütőhangszeres prezentációt.

Aki az igazi bebopra vágyik, azt a „What Was That”-ben kapja meg. Itt tömény jazz szól, se jég, se szóda. Az ami nem öl meg, az erősebbé tesz! szellemében szól, mint a veszedelem. Remek zongoraalap, finomra csiszolt szaxofonszólam, elrejtve benne a Coltrane iránti tisztelgés gesztusaként egy rövid Love Supreme átirat. Mestermunka.

A ceremónia zárórésze hatásos. A „Soldiers of the Fields/Soldats Des Champs” egyszerre tiszteleg a jazz örök túléléséért legtöbbet tevő zenészek és a franciák ellen harcoló haiti katonák előtt. Rudy Bird és Lenny White vezényletével marching bandek vonulnak együtt a Guadeloupe -i utcazenészekkel. intenzív és boposan aszimmetrikus szaxofonszólammal virtuóz zongora átkötésekkel. A címadó ballada pedig a korona felhelyezése: Garrett tétova zongorabarangolásával az elején, majd hirtelen átváltva a nigériai jorubai ritmusba, csak itt a szaxofon és a vokál (Dwight Trible) méltó partnere a beszélő doboknak (Pedrito Marquez), a harmadik tétel sodró modern jazzbe olvasztja az előzményeket, hogy végül visszatérjen a zongora futamához. Ez a spirituális kozmopolita szertartászenének méltó névjegye.

A lemezanyag a tapasztalatok szerint megfertőz mindenkit a jazz szeretetével. Nem kell védekezni ellene, hagyjuk, hogy hasson.

 

Album: Sounds from the Ancestors
Kiadás éve: 2021
Kiadó: Mack Avenue Records
Játékidő: 01:07:37

 

Tracklista:

  1. It’s Time to Come Home (9:49)
  2. Hargrove (5:14)
  3. When the Days Were Different (8:08)
  4. For Art’s Sake (8:05)
  5. What Was That- (8:32)
  6. Soldiers of the Fields - Soldats des Champs (10:55)
  7. Sounds from the Ancestors (7:10)
  8. It’s Time to Come Home (Original) (9:47)

 

Zenészek:

Kenny Garrett altszaxofon, zongora
Vernell Brown, Jr. zongora
Corcoran Holt bőgő
Ronald Bruner dobok
Rudy Bird ütőhangszerek 

Dwight Trible, Linny Smith, Chris Ashley Anthony and Sheherazade Holman: vokál
Maurice Brown: trombita
Dreiser Durruthy: bata, ének
Johnny Mercier: zongora, orgona, Fender Rhodes
Lenny White: dobok
Pedrito Martinez: konga, ének